Az Erasmus+ Sport program keretében Finnországban járt Akadémiánk és a Pre-Akadémia edzői stábja. A tanulmányút során szakembereink partneregyesületünk, a HPK mindennapi működésébe is betekintést nyerhettek. Az ott szerzett tapasztalatokról U16-os csapatunk vezetőedzője, Zalavári Bence mesélt:
„A finnországi utazásunk célja a kölcsönös tudásmegosztás volt. Egykori mentoredzőnk, Mika Saarinen ajánlotta akadémiánk figyelmébe a hämeenlinnai egyesületet, ugyanis tudta, hogy a két klub nagyon hasonlóan gondolkodik a hokiról, és hasonló elvek mentén dolgozik a mindennapokban.
Megérkezésünk után körbevezettek minket a létesítményekben. Azt gondolom, mi sem panaszkodhatunk infrastruktúra terén, de ha őszinték vagyunk, az, hogy pár száz méteren belül négy fedett jégpályával rendelkeznek, egészen kivételes. Emellett természetesen konditerem is rendelkezésükre áll, illetve ami különösen irigylésre méltó volt, az a hatalmas tornaterem, amelyben két normál méretű floorballpálya kapott helyet.
A körbevezetés után rögtön teljes betekintést kaptunk a csapatok napi szintű munkájába. U20-as edzőink az ő U20-as csapatukhoz csatlakoztak, az U18-asok az U18-as csapathoz, és így tovább egészen a kisebb korosztályokig (U14–U16). Részt vehettünk a csapatmegbeszéléseken, a száraz edzéseken, bevontak minket az edzéstervezési folyamatokba, és természetesen a jégen is ott lehettünk a csapatokkal.
Emellett előadások formájában is bemutatták a vezetőedzők, hogy milyen elvek mentén dolgoznak a mindennapokban, hogyan építik fel például a felkészülési időszakot, vagy miként foglalkoznak a legkisebb korosztályokkal és a toborzással. Voltak közös csoportmunkák is, ahol a két klub edzői együtt vitatták meg a kultúraépítés és a csapatidentitás fontosságát, illetve saját országuk, klubjuk és csapataik identitását. Beszéltünk arról is, hogy milyen statisztikákat tartunk fontosnak, és az elemzések során melyek a fő szempontok, amelyeket figyelünk. Ezekben is sok közös pontot találtunk.
Általánosságban azt beszéltük az edzőkollégákkal, hogy Finnországban nagy előnyt jelent, hogy a jégkorong az első számú sportág, ezért a legügyesebb, legatletikusabb gyerekek hokizni mennek, nem pedig futballozni, mint például nálunk. Ami még szembetűnő volt, hogy U16-os korig nagyjából ugyanannyit edzenek, mint mi, U18-tól viszont lényegesen többet, és valószínűleg itt kezd igazán kinyílni az olló.
Nyilván nincs teljes rálátásom a finn jégkorong egészére, de amit ennél a klubnál tapasztaltam, az alapján azt mondom, hogy a módszerekben nincs óriási különbség, nincs nagy titok. Ami viszont a jégen rögtön feltűnt az ottani játékosoknál, hogy ellentmondást nem tűrően harcolnak minden korongért, és számukra nincs elveszett korong. Ezt rögtön tolmácsoltam is a saját csapatom felé: elmondtam nekik, hogy ügyességben fel tudnánk venni a versenyt a finn játékosokkal, viszont a harcosságban még sokat kell fejlődnünk, és ezt én elsősorban mentális tényezőnek látom.
Tényleg azt gondolom, hogy korábbi mentoredzőnk nem lőtt mellé, amikor a HPK csapatát ajánlotta a figyelmünkbe, ugyanis a két szervezet között nagyon sok a párhuzam. Már csak abból kiindulva is, hogy náluk is egy olyan szakmai stáb dolgozik együtt, amely képes közösen gondolkodni és egységként működni. Elmondásuk szerint ez Finnországban sem mindenhol természetes, ahogyan szerintem Magyarországon sem.
Tapasztalataim alapján náluk is fontos tényező, hogy elsősorban emberi oldalról közelítik meg a dolgokat: sokat kommunikálnak a játékosaikkal, közösen állítanak fel célokat, és minden támogatást megadnak ahhoz, hogy sportolóik fejlődni tudjanak. Ha pedig magát a jégkorongot nézzük, sok alapelvünk megegyezik abban, hogyan szeretnénk játszani ezt a játékot, és hogyan gondolkodunk róla.
Azt gondolom, hogy ha bármelyik másik akadémia vagy magyar klub hasonló partnerre tud találni, ahol kölcsönös a nyitottság, abból csak előnyük származhat.
Természetesen jutott idő a kikapcsolódásra is. Emlékezetesek voltak a közös esti vacsorák, az utolsó napon pedig részt vettünk egy szaunázáson is a jégcsarnokok mögött található tó partján, festői környezetben. A négy jégpálya mellett talán ez volt az a „létesítmény”, amit legszívesebben a Szilágyi úton is el tudnék képzelni.
Emellett ellátogattunk egy finn baseballmérkőzésre is, amiről korábban még nem is hallottam. A helyszínen látva a játékot, nagyon hasonlónak tűnt az amerikai baseballhoz, csak más pályán játsszák. Egy kis közös mozgásra is jutott idő a sűrű program mellett: a stáb két csapatra osztva floorballmérkőzést játszott egymás ellen.
Az ember szerintem érzi, amikor valaki valóban nyitott felé, és azt is, amikor csak udvariasságból tesz úgy. Nekem végig az volt az érzésem, hogy ők is partnerként tekintenek ránk, akikkel érdemes közösen gondolkodni. Véleményem szerint ez a fejlődés egyik alapja, hiszen sosem tudhatjuk, kitől tanulunk valami olyat, amit később hasznosítani tudunk.
Mindezt pedig jól mutatja, hogy a kapcsolat nem egyoldalú: az ősz folyamán az ő edzőik is ellátogatnak Budapestre, hogy saját környezetünkben lássák, milyen munkát végzünk. Visa elmondása alapján pedig mióta személyesen is találkoztunk az edzőkkel, nagyon várják az utazást.”
