Finn szakemberek érkeznek Akadémiánkra az Erasmus+ program keretében
Az Erasmus+ Sport program keretében folytatódik az Újpesti Jégkorong Akadémia és a finn HPK közötti szakmai együttműködés. Az év elején Akadémiánk edzői látogattak el Hämeenlinnába, ezúttal pedig a finn klub szakemberei érkeznek Budapestre: a HPK 11 fős delegációja többnapos szakmai programon vesz részt a Szilágyi úti jégcsarnokban.
Kölcsönös tudásmegosztás
A két szervezet közösen benyújtott Erasmus+ pályázata korábban pozitív elbírálásban részesült, amelynek egyik legfontosabb célja a nemzetközi tapasztalatcsere és a különböző szakmai módszerek kölcsönös megismerése. A program első állomásaként Akadémiánk és a Pre-Akadémia edzői stábja Finnországba utazott, ahol közvetlen betekintést kaphattak a HPK utánpótlás-nevelési rendszerébe és mindennapi működésébe.
Szakembereink a finnországi látogatás során részt vettek csapatmegbeszéléseken, száraz- és jeges edzéseken, valamint az edzéstervezési folyamatokba is bekapcsolódhattak. Emellett előadások, workshopok és közös szakmai beszélgetések keretében hasonlíthatták össze a két klub játékosfejlesztési módszereit, edzéselveit, valamint a csapat- és szervezeti kultúráról alkotott elképzeléseit.
Most a kölcsönös tudásmegosztás következő fejezete kezdődik Budapesten.
Ezúttal a finn szakemberek érkeznek
A HPK 11 szakembere a látogatás során Akadémiánk mindennapi munkájával ismerkedik meg. A program részeként több workshopot tartanak, illetve közös szakmai egyeztetéseken vesznek részt edzőinkkel. A finn delegáció tagjai bekapcsolódnak egyes korosztályaink edzéseibe is, így közvetlenül láthatják, hogyan zajlik a játékosok képzése és fejlesztése a Szilágyi úton.
A program egyik állomásaként a HPK szakemberei Akadémiánk egyik U16-os mérkőzését is megtekintik, amely újabb lehetőséget biztosít arra, hogy ne csupán az edzésmunkát, hanem a mérkőzéskörnyezetet és az ott alkalmazott szakmai elveket is megismerjék.

Sok közös pont a két klub szemléletében
A két klub kapcsolatának egyik legfontosabb alapja már a közös pályázat kezdetén is az volt, hogy a tudásmegosztás ne egyirányú folyamat legyen.
A finnországi tanulmányút után Zalavári Bence, U16-os csapatunk vezetőedzője is kiemelte, hogy a HPK és Akadémiánk között számos szakmai párhuzamot tapasztaltak, többek között a játékosokkal való kommunikációban, a fejlesztési szemléletben és abban, ahogyan a szakmai stábok közösen gondolkodnak.
A mostani budapesti látogatás ezt a gondolatot viszi tovább: ezúttal a HPK edzői kapnak lehetőséget arra, hogy saját környezetünkben ismerjék meg működésünket, és közösen keressük azokat a területeket, ahol a két klub tapasztalatai egymást segíthetik.
Játékosoldalon is van kapcsolat
Az együttműködésnek játékosoldalon is van kapcsolódási pontja, hiszen korábbi akadémistánk, Gál Benedek pályafutását jelenleg a HPK szervezetében folytatja. Ez is jól mutatja, hogy az Újpesti Jégkorong Akadémia és a finn klub közötti kapcsolat több szinten épül és fejlődik.

Hosszabb távú kapcsolat épül
Az Erasmus+ program célja, hogy az ilyen nemzetközi szakmai együttműködések révén a résztvevő szervezetek új nézőpontokat, módszereket és tapasztalatokat ismerjenek meg.
Akadémiánk és a HPK esetében a közös munka egyik legnagyobb értékét éppen az adja, hogy a két szervezet számos kérdésben hasonló alapelvek mentén gondolkodik, miközben mindkét fél számára vannak olyan tapasztalatok és megoldások, amelyekből a másik is profitálhat.
A finn delegáció látogatása így nemcsak a korábbi hämeenlinnai program folytatása, hanem egy hosszabb távú szakmai kapcsolat újabb fontos állomása is.