Akadémiánk korábbi játékosa, Schmidt Ágoston 14 évesen igazolt Finnországba, ahol tavaly meccsenként átlagosan több, mint egy pontot szerzett a TPS csapatában. A még mindig csak 16 éves, ifi VB-t megjárt csatárral idén már az U18-as finn bajnokságban számolnak, ennek apropóján megkértük, hogy meséljen légióskarrierje elejéről, illetve arról, hogy minek köszönhető, hogy ilyen sikeres volt a skandináv országban töltött első két éve.
Miért döntöttél úgy, hogy ilyen fiatalon kipróbálod magad Finnországban? A te ötleted volt, vagy a szüleidé?
Közösen kezdtünk el helyek után nézelődni, ők is akarták, hogy menjek, de én is szerettem volna kipróbálni magam külföldön. Felkerestünk néhány csapatot, sok helyről nem is válaszoltak, vagy elutasítottak. A szüleim beléptek egy Facebook csoportba, ahol Finnországi tryoutokat hirdettek, végül innen jött a lehetőség, hogy kimehetek próbajátékra a TUTO-hoz. Szerencsére tetszettem nekik, és a szezont már ott kezdhettem. Igazából az elején nem is igazán fogtam fel, hogy egy idegen országba érkeztem.
Hogyan oldottátok meg a lakhatást?
Szerencsére találtunk egy szülőt, aki a légiós gyerekeknek segített otthont találni. Az első évben náluk laktam.
Hogy néz ki egy átlagos napod?
Amikor kiköltöztem sűrű napjaim voltak. Reggelente felkeltem, reggelit csináltam magamnak, majd indultam a suliba. Suli után 1 körül megebédeltem, utána leckét írtam és mentem edzésre. Edzés után általában már nem volt sok időm, csak vacsorázni tudtam. Azóta csak annyi változott, hogy már egyedül élek, így a főzést is magamnak kell megoldanom.
Milyen gyorsan sikerült beilleszkedni? Hogy fogadtak a társak?
Mindenhol kedvesen fogadtak. Az első csapatban ahol játszottam már voltak magyar srácok, ezért nem lepődtek meg azon, hogy honnan származom, de a TPS-nél kicsit rácsodálkoztak, hogy magyar játékos igazol hozzájuk.
Mesélj kicsit kérlek az iskoláról. Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulmányokat az élsporttal?
A finnek nagyon támogatóak, de nehézséget okozott nekem, hogy a tanítás a kezdetektől finnül folyt, a felzárkózásra pedig nem jutott idő. A rengeteg edzés miatt a napjaim reggel 8-tól este 8-ig be voltak táblázva, és még reggeli edzések is voltak. Szerencsére mostmár sikerült felvenni a tempót.
Tavaly meccsenként átlagosan több, mint 1 pontot szereztél a bajnokságban. Szerinted minek köszönhető, hogy megkaptad a bizalmat az edzőktől?
Mindent kiadtam magamból. Az edzők látták rajtam, hogy fejlődni akarok.
A tavalyi U18-as VB-n te voltál a csapat egyik legfiatalabb tagja. Szerinted milyen előnye van egy Finnországban játszó játékosnak egy Magyarországon játszóval szemben?
Itt Finnországban nagyon nagy a verseny. A csapatunkban 5 sor készül a meccsekre, de mindig csak 4 játszhat. Az edzők ezzel akarják rávenni a játékosokat arra, hogy harcoljanak meg a helyükért. A másik a versenyeztetés. Itt szezononként 40 kiélezett mérkőzést lehet játszani, és a tempó is sokkal gyorsabb.
Mi a hosszútávú célod?
Szeretnék mindent kiadni magamból és a lehető legmagasabbra jutni. A cél persze az NHL.
Mit tanácsolsz azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy küldölfdre mennének játszani?
Azt, hogy vágjanak bele. A legrosszabb, ami történhet, hogy néhány hónap, év után rengeteg tapasztalattal és egy kis nyelvtudással térnek haza.