Kövesd tartalmainkat!

Rossz ütemben jöttek a hullámvölgyek

Felemás szezont zárt U21-es csapatunk, amelyet a Covid többször is megtizedelt a szezon során. A nagyszerű kvalifikációs időszakot egy gyenge alapszakasz követett, a rájátszásban azonban kijött a csapat igazi ereje, és Kovács Viktor vezetőedző együttese közel járt a továbbjutáshoz a nagyon erős fehérváriak ellen.

Hogyan értékeled a mögöttünk álló szezont? Milyen célokat határoztatok meg és mit sikerült ezekből megvalósítani?

“A szezon kezdete előtt azt a célt határoztuk meg, hogy szeretnénk napról-napra egyre többet fejlődni. Ezt helyenként sikerült is megvalósítani, de ahogy az lenni szokott, elég rossz ütemben jöttek a hullámvölgyek, és a vírushelyzet sem segítette a munkánkat. Sajnos az alapszakaszbeli teljesítményünket a december közepétől január közepéig tartó vírusos megbetegedések nagyban befolyásolták. Természetesen nagyon fontosnak tartottuk, hogy minden ide tartozó protokollt teljes mértékben betartsunk ezáltal sokszor 5-6 játékossal edzettünk és a mérkőzéseinket 80%-ban ifjúsági korosztályú játékosokkal játszottuk le ebben az időszakban.

Összességében úgy gondolom, hogy a rájátszásbeli teljesítményünkre büszkék lehetünk hiszen egy nagyon erős székesfehérvári együttessel mérkőztünk meg és sikerült őket egy alkalommal felülmúlni, de sajnos a széria további mérkőzésein kijött a tapasztalatbeli különbség.

Az idei átmeneti év tapasztalatait összegyűjtve levontuk a következtetéseket, és kiválogattuk a pozitív dolgokat, amiket továbbra is legalább ilyen jól – ha nem jobban – szeretnénk megvalósítani, és természetesen tanultunk a hibáinkból, ahogyan azt tenni kell. Mindent megteszünk, hogy jövőre többet tudjunk fejlődni és ezáltal sikeresebbek legyünk.”

Mik a legnagyobb egyéni eredmények?

“Nagyon büszkék vagyunk azokra a játékosokra, akik a szezon során a felnőtt csapatunkban is lehetőséget kaptak. Reméljük, hogy kiváló teljesítményükkel és megfelelő hozzáállásukkal egyre nagyobb szerepet fognak tudni kiharcolni maguknak az Erste Ligában. Ezúton is kívánok, kívánunk sok sikert Botinak és Marcinak a következő szezonra.”

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a közeljövőben?

“A legfőbb feladatunk jövőre a mentalitás megváltoztatása lesz. Természetesen szakmailag és technikailag továbbra is szeretnénk sokat fejlődni, de a szakmai stábbal egyetértünk abban, hogy jelen pillanatban a legfontosabb, a konzisztens hozzáállás kialakítása. Ha ezt sikerül elérnünk, hogy napról napra a legjobbunkat hozzuk ki magunkból akkor nagyon sokat fogunk tudni fejlődni úgy, hogy közben az önbizalmunk is megfelelő szinten lesz.

Bízunk abban a folyamatban, amit elkezdtünk, dolgozunk gőzerővel továbbra is a játékosaink érdekeit képviselve és szem előtt tartva.”